Csípőset üzent Dopeman Majkának

2025. március 25. 19:09

Bár nem lettek újra barátok, Dopeman már nem haragszik Majkára, sőt.

2025. március 25. 19:09
null

A Bors cikkében emlékeztet, hogy Majka és Dopeman legendás konfliktusa közel két évtizeden át tartott, és bár sokáig úgy tűnt, hogy az ellentétek kibékíthetetlenek, mára sikerült valamennyire rendezniük kapcsolatukat. 

A viszály még 2003-ban kezdődött, amikor Pityinger László, ismertebb nevén Dopeman, segített Majkának a zenei pályára lépni a Való Világ után. Az együttműködés azonban rövid életű volt, és amikor Majka saját karrierbe kezdett, Dopeman úgy érezte, hogy cserbenhagyta őt. Az évek során a két rapper nemcsak verbálisan üzent egymásnak, hanem nyilvánosan is összetűztek, például a Sztárbox bokszmérkőzésen vagy egy budapesti szórakozóhelyen. A médián keresztüli csatározások tovább éleződtek, és úgy tűnt, hogy az ellenségeskedés örökre megmarad. Az utóbbi időben azonban a helyzet enyhült.

Dopeman a TikTokon osztotta meg gondolatait Majkáról, elismerve, hogy egykori mentoráltja kiválóan használta ki a lehetőségeit, és sikert sikerre halmozott. 

Bár nem lettek újra barátok, Dopeman már nem haragszik Majkára, sőt, örül a családi és szakmai sikereinek.

Zenei téren azonban más a véleménye. Dopeman szerint Majka új dalai, például a „Csurran Cseppen” vagy a „Mindenki táncol” nem képviselik azt a rapstílust, amit ő hitelesnek tart. Ettől függetlenül elismeri Majka profizmusát és azt, hogy a közönség szereti a zenéjét.

Örülök a sikerének, attól függetlenül, hogy nem tetszik a zenéje. Nem tetszett a Tündi bündi se, mert nem az a rapzene, amit én szeretek. Nem tetszik a Mindenki táncol, nekem ez bárgyú. Ettől függetlenül, tudom, hogy tök profi, sok pénzt kap és egy nagy király. (...) Annyi, hogy nem tetszik az új száma, mert tőle ez nem hiteles. 

És én vagyok a napraforgó...” 

– fogalmazott Dopeman.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Mandiner/Földházi Árpád

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Töki
2025. március 26. 09:26
Dopeman akkor állt át a jó oldalra, amikor elvégezte az egyetemet, és nem kizárt, hogy a lelki békéjét segítő vallás is besegített abban, hogy felismerje tévedését! A földimmel 1 baj van. Ponty akkor ír olyan kétes számot, amikor fut(ott) neki a szekér. Én azt vettem rajta észre, Curtis kiválásával nem volt társ, és a retek klub keblére ölelte, amiért hálás lett, és megírta ezt a számot.
patikus
2025. március 26. 06:27
Vettem. Szóval a kevésbé sikeresnek jól jön a kormánya a menőnek meg a saját orrmánya (mindkettő az után megy)
catalina11
2025. március 25. 22:01
Majka egy vizesnyolcas...
kunfia2
2025. március 25. 20:21
Majka ugyanolyan napraforgó, mint Dopeman, csak tehetséges.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!